Facebook button
 
Összes verzió
hlp
Counter-Strike: Global Offensive
CSGO
Counter-Strike: Source
CSS Pályák
CSS Fegyverek
CSS Modellek
CSS GYIK
Counter-Strike: Condition Zero
CSCZ Fegyverek
CSCZ Pályák
Counter-Strike 1.6
CS GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

Redstars Gaming változások
03/ 3
szerda
18:00
Redstars Gaming változások
Sokan kevésnek tartjátok a magyar csapatokkal kapcsolatos információs híreket. Ezen változtatni kívánunk, melynek első lépése FakabaT Heti scene rovata volt. Ebben a hírben azonban külön, egy csapatra koncentrálunk, ez nem más, mint a Redstars Gaming. Jelentősen megváltozott az utóbbi időben a csapat felállása, igaz ez nem egyik napról a másikra ment végbe. A hír azért váratott mégis magára, mivel fontosnak tartjuk a biztos információk közlését, nem pedig a találgatásokét. Mára biztossá vált, hogy MIKO meghatározatlan ideig visszavonul az aktív játéktól és ezzel kilép a csapatból. Emellett Chris magánéleti elfoglaltságai is több idejét emésztik fel, mint eddig, ám ő mégsem vonul vissza, csupán egy lépéssel hátrébb lép és a 6. ember szerepét tölti be. Az említett játékosok hiányában 2 hely ürült meg. A tagok közös megegyezése alapján Skorpio és Sessa érkezett a Redstars Gaming-be, akiknek neve biztosan sokatoknak ismerősen cseng. Nem véletlenül, ugyanis mindketten a Lion csapatát erősítették, ahogy West is, aki már korábban érkezett, az akkor még MIKO által vezetett csapatba. Így az újonnan kialakult felállásban létrejött egy erős hármas mag, ami Sagona irányításával és dikioneR játéktudásával egészült ki.
További információkért és Sessa nyilatkozatáért látogassátok meg a Redstars Gaming weboldalát!

Redstars Gaming.css Line Up:

huTóth "Sagona" Balázs - squadleader
huSzilágyi "West" Tibor
huKövesdi "dikioneR" Dániel
huHorváth "Sessa" Ádám
huLovas "Skorpio" László
huHerman "CHRIS" Krisztián - backup


Linkek
Redstars Gaming's Homepage
45 db
Megosztom
E-Sport
by saxxo
Új hozzászólás
Válasz erre az üzenetre
Válasz erre: BugBeaR (március 4, csütörtök 19:58)

Új hozzászóláshoz be kell jelentkezned
1
huCHRIS[11]
Rank
45
március 5, péntek 21:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz MIKO #44 üzenetére
Blabla.. Kisköcsög pesti... :D
 
Chris
huMIKO
Rank
44
március 5, péntek 20:33
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
héé
incentive ! :D egyszer majd ujra talán:D
incentive volt, van, lesz. akár egyszemélybe akár több :D csak most "alszik" .

HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ RS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Chris én nem csak hogy ottartok már lehagytalak :DDD
 
MIKO
0Inc-QraY
Rank
43
március 5, péntek 13:49
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Mekkora egy Szar:D
gl Chris
 
Inc-QraY
huSagona
Rank
42
március 5, péntek 12:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
bb ez nem rs ez incentive... vagy forditva. mindegy. :D
 
Sagona
huSagona
Rank
41
március 5, péntek 12:08
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
igy van krisz! hajra hajra verjed a golokat... lóvéért meg ertelme is van... :D
 
Sagona
huCHRIS[11]
Rank
40
március 4, csütörtök 21:06
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Hajrá ÉÉÉÉN!!!!:D Ha majd ott tartatok..:D:D:D
 
Chris
huBugBeaR
Rank
39
március 4, csütörtök 19:58
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
az összes kispajtás befogja ezt írni, hogy ez nem incentive ? 
A ferdítés, hogy nem RS-t írtam, szándéskos volt ezzel is kihangsúlyozva MIKO "kötöttségét" és inkább az "egy korszakot átlépünk" gondolat átvezetését kitűzve célul. 

Ez már RS ... az lesz a nevetek aki többet ad, maradjunk ebben szerintem. Cool

gogo rS - most mindenki nyugi akkor ?

 
BugBeaR
huLETHAL
Rank
38
március 4, csütörtök 19:42
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
gl gl
 
LETHAL
hucr00py
Rank
37
március 4, csütörtök 18:32
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz BugBeaR #30 üzenetére
ez nem incentive, majd lesz incentive. ez RS.
 
cr00py-
huSagona
Rank
36
március 4, csütörtök 15:44
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
xDDDDD
 
Sagona
hudikioneR
Rank
35
március 4, csütörtök 14:59
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Sagona #34 üzenetére
igaz,csak jol gondolja at,hogy kikbol nehogy gerincet kelljen neki is karacsonyra adni :D
 
dikioneR
huSagona
Rank
34
március 4, csütörtök 14:27
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
bb innen max chris volt inces... lanon indultunk inc neven. vagy vmi ilyesmi. :D mar nem tom. miko meg majd osszerak egy incet, ha tul lesz a csajon.... maybe.
 
Sagona
huBugBeaR
Rank
33
március 4, csütörtök 14:27
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz dikioneR #31 üzenetére
Cool
 
BugBeaR
huHSPLR
Rank
32
március 4, csütörtök 13:57
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Sagona nem lesz ellenfelünk BC2 ben :D:D:DD garantálom :D:D:D:D:D:D Sniper királya vagyok :D
 
HSPLR
hudikioneR
Rank
31
március 4, csütörtök 13:56
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
#30 ez mar RS nem incentive

 
dikioneR
huBugBeaR
Rank
30
március 4, csütörtök 12:37
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
MIKO nélkül incentive ? akkor ennek vége a "résznek" vége is. 
 
BugBeaR
AkRA^
Rank
29
március 4, csütörtök 11:15
Módosítás Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
nincs miko nincs élet am gl xd
 
huSagona
Rank
28
március 4, csütörtök 10:10
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
na megjott a Napi Flamer!  :D
 
Sagona
hucr00py
Rank
27
március 4, csütörtök 08:20
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
hat ez nagyon low :D:D:D:D:D amugy nem glhf sracok :D

cu all @ icl, legkesobb becup!
 
cr00py-
hudikioneR
Rank
26
március 4, csütörtök 00:20
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Soha,Sagonat nem adom :D:D!!!
 
dikioneR
0?!T3ULL
Rank
25
március 4, csütörtök 00:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
#22
ja Sagona amugy nem para hogy kiderült:D max jön helyeted a Nokia gyár kemény védelmező legénye és akkor már majdnem full LION... :D:D:D:D
 
?!T3ULL
0?!T3ULL
Rank
24
március 4, csütörtök 00:07
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
mi van itt picsa  háború ?:DDDDDDD veszekedjünk hogy ki kivel játszik:D meg milyen LU val egy dobozt bámulva kis kocka hülyék:D szarjátok már le OMG :D  itt a BFBC2   felejtsétek már el ezt a fost:D CSS-t geci a HIL  kupát meg  minent töröljetek és ezentul www.totalbf.hu  na csácsá
 
?!T3ULL
hu.cézé
Rank
23
március 3, szerda 23:05
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
glLaughing
 
.cézé
huSagona
Rank
22
március 3, szerda 22:27
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
mondtam, h tartsd a szád!! :P
 
Sagona
huHSPLR
Rank
21
március 3, szerda 22:16
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Sagonat is kilehet nyugodtan húzni jön velem BC 2 özni.
 
HSPLR
huPIG[ii]
Rank
20
március 3, szerda 22:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
hajrá srácok ;)
 
PIG[ii]
huSagona
Rank
19
március 3, szerda 20:20
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
na az nekem is!!! meg a napszemcsi az autopalyan :DDD
 
Sagona
husN. sTyLe
Rank
18
március 3, szerda 19:54
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
gl gl... Így jó lesz? Hiányozni fog a MIKO egyedi lanos megérkezése  ICL-ről a bömbölő disco disco jójó-val...
 
sN.
huSESSA
Rank
17
március 3, szerda 19:48
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Inkább írjtátok,hogy gl gl a vitatkozás helyett... :)

 
SESSA
hupozitive
Rank
16
március 3, szerda 19:21
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
hajráá RS!!! csak még annyit tennék hozzá Mr. sakszó hogy azért kérdeztem meg mert tudni akartam hogy melyik luval fog játszani a többi csapat vagy ők mind nyernek def winnel meg ha bejutunk a playoffba akkor mi kikkel játszunk, mert nem mind1! senki nem akart itt buzizni nemtom mit hiszed hogy mindenki flamelni akar
 
pozitive
hudikioneR
Rank
15
március 3, szerda 19:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
jol van ne offoljatok .temaval kapcsoaltos hozzaszolasok johetnek
 
dikioneR
huSagona
Rank
14
március 3, szerda 19:08
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
köszönjük a biztatast! :DDDD
 
Sagona
hufagyi
Rank
13
március 3, szerda 19:00
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
adjuk meg a modjat m.o. legszinvonalasabb ligajanak ilyen hatalmas intellektussal rendelkezo szervezovel
 
fagyi
hupozitive
Rank
12
március 3, szerda 18:58
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
ide mondjad skac ne a gabrisnak friendsbe
 
pozitive
husaxxo !
Rank
11
március 3, szerda 18:54
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
#10
Azt hiszem mindenki számára világos a szabályzat, többször is el lett magyarázva és nem1, nem 2 csapat élt is ezzel a lehetőséggel. Sajnálom h fagyi még mindig nem érti, ezzel nem tudok foglalkozni. Gabris kérésére nem folytatom veletek a társalgást!
 
saxxo !
hufagyi
Rank
10
március 3, szerda 18:51
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
arra a szabalyzatra gondolsz ami 2 honappal a liga elkezdese utan is oylan alapveto informaciokat nem tartalmazott h milyen modon lehet emebrt cserelni?!
 
fagyi
husaxxo !
Rank
9
március 3, szerda 18:50
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
#8
Amit leműveltetek már a kupa elején, hadd ne jópofizzak veletek. Mellesleg ideje lenne megismerkednetek a szabályzattal...
 
saxxo !
hufagyi
Rank
8
március 3, szerda 18:48
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
szimpla kerdes igen mert szerettuk volna tudni hogy ha esetlegesen kijutunk a playoff ba akkor melyik lu ellen kell majd jatszani
de nem ertem h a csodaligaflegmakapitanya mire ilyen nagy arc h mar valaszolni se tud normalisan a KINGMAKERS-nek
Módosítva
március 3, szerda 18:50
 
fagyi
husaxxo !
Rank
7
március 3, szerda 18:42
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Meg ne magyarázzátok már. Szimpla kérdés......
OK KINGMAKERS!!
 
saxxo !
hupozitive
Rank
6
március 3, szerda 18:38
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
#4 nem Mr. Kurvaokos vagyok és flegma , csak azthittem már ez is ki lesz kacsázva.... lezártam
 
pozitive
hufagyi
Rank
5
március 3, szerda 18:36
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
saxxo menj mar el orvoshoz.
ez egy szimpla kerdesvolt te meg it jossz mar  a kotoszkodeseddel
beteges :ooo
 
fagyi
husaxxo !
Rank
4
március 3, szerda 18:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
#2
Olvastad vhol, hogy ezzel a felállással játszanak hil2-n?
Ne akarj minden áron kötözködni!
 
saxxo !
hudikioneR
Rank
3
március 3, szerda 18:32
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
van 6regelt jatekosunk miert ne jatszhatnank?
 
dikioneR
hupozitive
Rank
2
március 3, szerda 18:31
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
és akkor most az RS játszhat hil2őn? vagy ők más mint az nP
 
pozitive
huPrison
Rank
1
március 3, szerda 18:29
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
skorpi végre skillnek megfelelő teambe
 
king a
Regisztráció
Steam Group Counter-Strike Steam Group
861 tag | 131 Online | 23 játszik
CSS magyar szerver - CSATLAKOZÁS!
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
17
Összes online látogató:
17

Fórum
02/ 8 (20:26)
02/ 5 (18:31)
02/ 4 (13:08)
01/25 (20:55)
01/22 (15:28)
01/22 (15:27)
01/22 (15:25)
01/13 (21:47)
01/13 (13:29)
01/13 (13:29)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
538 Fórum téma
FACEBOOK
Szavazás
Totalgaming League 2?
IGEN! Alig várom!
Kíváncsi vagyok rá, mit hoztok ki!
Nincs értelme...
Mindegy. Max specnek megyek...
80 Szavazat | 0 Hozzászólás
Blogok

Trololol
Randall
csütörtök, február 2. (21:06)
1
CS 1.6 acc-ot...
unabombR
vasárnap, január 29. (16:54)
0
Eladó steam accountok!
iPOWER Durciiii*
vasárnap, január 15. (13:43)
2
Közvetítöket...
iPOWER Durciiii*
vasárnap, január 8. (15:46)
0
HAPPY New Year, folks!
DISconnected
szombat, december 31. (20:14)
0
BLOG RSS
Heti Csaj
4 Hozzászólás
3.5
Képregény
46 Hozzászólás
3.7
Gyik
Admin modellek
Saját admin modellek a saját szerverünkön, hajrá!
Letöltések
DE_core
Pályák | 45.0M
4.4
CSS
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
CSS Config pack
Egyéb | 24.0M
2.5
CSS
de_upex
Pályák | 8.0M
2.0
CSS
113 Fájl
Oldalfigyelő
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
8
Movie 2 by dezp
totalunreal.hu
12/01/30
UT2004
18
Assetto Corsa -...
totalracing.hu
12/01/28
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: gta2 | phats | second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi | don | homefront | puzle | dsrack | reason | Tamás | account lopás | lopás | accoun | func | func egérpad | resist | jailbait |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail Total Voice Partnerprogram
Network
430 online