Manapság már szinte mindenhol hamisÃtanak, illetve másolnak valamilyen árucikket a haszon reményében. Ez a hamisÃtás megjelent a processzoroknál is, ám ez nem új keletű, hiszen közel tÃz éve bukkant fel elÅ‘ször. Az USA-ban egy Core i7 920 tÃpusú processzorvásárló nem épp azt kapta, amire számÃtott. A vásárló mikor kinyitotta a drágán megvásárolt vadonat új processzorát, egy darab fémet kapott kézhez. Az Intel a hamisÃtványok létezését megerÅ‘sÃtette, és feljelentést javasol.
A hamisÃtók igen csak feladták számunkra a leckét, hiszen csak a nagyon körültekintÅ‘ vásárlóknak tűnhet fel az átverés, a csomagolást egy az egyben lemásolták. A gyártó évek óta azt tanácsolja az embereknek, hogy csak a hologrammal és egyéb biztonsági védjeggyel ellátott termékekért adjanak ki pénzt.
ElsÅ‘ megtekintésre valóban úgy tűnhet, mintha valódi hologram lenne rajta, ám kiderül, hogy az csak egy ezüstfólia. A doboz és minden más papÃr valódi mása az eredetinek, a gyanúra rá lehet jönni pár nyomtatási hibából is, ami a doboz hátoldalán található. A szerelési útmutató pedig csak üres lapokból állnak. EgyelÅ‘re még nem tisztázott, hogy a hamisÃtott Core i7-esekbÅ‘l valamennyi juthatott-e Európába is, éppen ezért fontos, hogy a vásárlók még nagyobb odafigyeléssel járjanak el.