Nemrég adtunk hírt arról, hogy az Infinity Ward két vezetője Jason West és Vince Zampella a cégen kívülre kerültek. Bár sok Call of Duty részt köszönhetünk nekik mégis léptek és most végre azt is tudni, hogy hová. A két fejlesztő az EA Games támogatásával új studiót hozott létre, amelynek a Respawn Entertainment nevet adták. Rajtuk kívül még nyolc nevesebb programozó designer és fejlesztő lépett be a studióba, tehát szinte biztos, hogy hamarosan valami új játék készül az EA szárnyai alatt, azonban az EA bejelentette, hogy nem a már meglévő játékait fogják csinálni a Respawn-nál, hanem teljesen újakat. Vajon a két egykor IW-s folytatja végre azt az utat, amelyet az Activision olyan hosszú időn át gátolt? Jön egy mindent elsöprő multiplayer játék korlátok nélkül? Ez még a jövő zenéje egyelőre, de reménykedni lehet.
Bkonrad: Hiába az elavult grafika, hiába a kevés játékos, hiába a skill, a CoDUO még máig a legjobb Call of Duty. Csak ezt sokan nem ismerik el, leszarozzák, míg ki sem próbálták. Kíváncsi lennék, hogy CoD4-ben, netán 6-ban, hol tudsz csapatban dolgozni olyan játékosokkal, akikkel még soha életedben nem játszottál. Merthogy UO-ban ez jobban működik, mint azt bárki is hinné.
Uborkasoft: Prince of Persia The Forgotten Sands, Splinter Cell Conviction, R.U.S.E., stb.... Mostanában nagyon ráhajtottak a minőségre. Kell ennél több?
assassins creed 2. szétánuszolja az összes codot pedig a codok singleplayerjei a kedvenceim közé tartoznak. semmi baj, ne sírj.
Nem írok új hírt ezért de azért ide leírom nektek, hogy további 5 IW-s ment át a Respawn-ba:
- Mohammad Alavi - Vezető Designer
- Chad Grenier - Vezető Designer
- Brent McLeod - Vezető Designer
- Chris Lambert - Programozó
- Jason McCord - Designer
Így a kilépettek száma 17, és az elkövetkezendő időben előreláthatólag még sokan el fogják hagyni az IWt ezen a 17-en felül.
#6-os hsz-emben közzé tett videóban 19-et számoltam.
Az Activisoin azt nyilatkozta, hogy aki marad azok között ösztja el a 30millió dollár bónuszt, ha 2 ember marad akkor 2nek :D
Persze bazze mégis mit osztanak szét amikor jogdíjat se fizetett nekik az Activision... próbálják ott tartani őket de én már most látom hogy a csapat fel fog oszlani, legalábbis REMÉLEM
Nem írok új hírt ezért de azért ide leírom nektek, hogy további 5 IW-s ment át a Respawn-ba:
- Mohammad Alavi - Vezető Designer
- Chad Grenier - Vezető Designer
- Brent McLeod - Vezető Designer
- Chris Lambert - Programozó
- Jason McCord - Designer
Így a kilépettek száma 17, és az elkövetkezendő időben előreláthatólag még sokan el fogják hagyni az IWt ezen a 17-en felül.
április 24, szombat 13:15
Nem írok új hírt ezért de azért ide leírom nektek, hogy további 5 IW-s ment át a Respawn-ba: - Mohammad Alavi - Vezető Designer
- Chad Grenier - Vezető Designer
- Brent McLeod - Vezető Designer
- Chris Lambert - Programozó
- Jason McCord - Designer És az elkövetkezendő időben előreláthatólag még sokan el fogják hagyni az IWt.
Bkonrad: Hiába az elavult grafika, hiába a kevés játékos, hiába a skill, a CoDUO még máig a legjobb Call of Duty. Csak ezt sokan nem ismerik el, leszarozzák, míg ki sem próbálták. Kíváncsi lennék, hogy CoD4-ben, netán 6-ban, hol tudsz csapatban dolgozni olyan játékosokkal, akikkel még soha életedben nem játszottál. Merthogy UO-ban ez jobban működik, mint azt bárki is hinné.
Uborkasoft: Prince of Persia The Forgotten Sands, Splinter Cell Conviction, R.U.S.E., stb.... Mostanában nagyon ráhajtottak a minőségre. Kell ennél több?
Azért azt szögezzük le, hogy az EA-sem arról híres hogy szabad kezet ad a fejlesztőknek! Szóval nem biztos, hogy ez volt a jó választás. Napjainkban az Ubisoft az a kiadó akinek a nevével egybeforrt a minőség sző. Eltekintve attól, hogy az EA adta ki a BC2-t :D Jó úton halad az EA, sokat változtak, de még nem egy Ubisoft. Ebből a project-ből pedig kb.3 év mulva lesz játék :)
Tulképp lényegtelen hogy kit mi motivál, a lényeg viszont az lesz hogy az IW lassankénti átvándorlása olyan mozgalmat indít meg a rajongókban, amely talán egyszer VÉGRE csődbe vezeti az Activision-t.
BKonrad: A CoDUO és a CoD WaW (bár utóbbi esetében kevesebb, de) sok rajongót vonzott maga köré, márpedig mind a kettő Treyarch-os, és szemben a kiadóval ők törődnek a játékosokkal, szal nem mondanám őket noname-nek. Ja és sok más játékuk van csak a te beszűkült CoD-os látóköröd nem veszi észre őket :P Mellesleg nem kell kiállni és védeni az IW-t azzal hogy leszarozod a többieket, az IW újjáépül más néven és kiadnak valamit ami nagyobb lehet még a CoDnál is. Amúgy mivel elég sokan kiléptek, lehet hogy a CoD mostantól a Treyarch és a Sledgehammer kezében fog maradni. Egyébként meg előítéletet elfelejthetnéd mivel az SH még új stúdió és lehet hogy jó játékot fognak kiadni.
Sok játékuk van: Hát igen, mik is? Pókember faszom,jáá ott ugrál falon 1 mutáns,mekkora poén... Meg mindenféle sportos (nem mindha nem szeretném,csak hát azért nem a sport gamekkel játszanak a legtöbbet) Ja meg James Bond,hát nem cuki? :D Ezek utánn nem hiszem hogy olyan beszűkűlt codos látóköröm van,csak hát engem ezek kötnek le... De ha már annyit kell mondjak hogy CoD4: Messze sokkal jobb,és többen/többet játszák mint az UO-t meg a CoD5-öt eggyüttvéve. De ez még csak 1 IW-s CoD. És a nonamet az SH-ra értettem,mert nem az? A noname nem azt jelenti hogy szar meg ilyenek,csak azért jobb lenne ha az IW csinálná helyettük..
április 24, szombat 11:38
Sok játékuk van: Hát igen, mik is? Pókember faszom,jáá ott ugrál falon 1 mutáns,mekkora poén... Meg mindenféle sportos (nem mindha nem szeretném,csak hát azért nem a sport gamekkel játszanak a legtöbbet) Ja meg James Bond,hát nem cuki? :D Ezek utánn nem hiszem hogy olyan beszűkűlt codos látóköröm van,csak hát engem ezek kötnek le... De ha már annyit kell mondjak hogy CoD4: Messze sokkal jobb,és többen/többet játszák mint az UO-t meg a CoD5-öt eggyüttvéve. De ez még csak 1 IW-s CoD. És a nonamet az SH-ra értettem,mert nem az? A noname nem azt jelenti hogy szar meg ilyenek,csak azért jobb lenne ha az IW csinálná helyettük...
BKonrad
HunGredy
Vendég felhasználó
9
április 24, szombat 10:25
Válasz Neo #7 üzenetére
aranyos hogy van aki azt hiszi, hogy ezeket érdekli a pénzen kívül más is :D
Tulképp lényegtelen hogy kit mi motivál, a lényeg viszont az lesz hogy az IW lassankénti átvándorlása olyan mozgalmat indít meg a rajongókban, amely talán egyszer VÉGRE csődbe vezeti az Activision-t.
BKonrad: A CoDUO és a CoD WaW (bár utóbbi esetében kevesebb, de) sok rajongót vonzott maga köré, márpedig mind a kettő Treyarch-os, és szemben a kiadóval ők törődnek a játékosokkal, szal nem mondanám őket noname-nek. Ja és sok más játékuk van csak a te beszűkült CoD-os látóköröd nem veszi észre őket :P Mellesleg nem kell kiállni és védeni az IW-t azzal hogy leszarozod a többieket, az IW újjáépül más néven és kiadnak valamit ami nagyobb lehet még a CoDnál is. Amúgy mivel elég sokan kiléptek, lehet hogy a CoD mostantól a Treyarch és a Sledgehammer kezében fog maradni. Egyébként meg előítéletet elfelejthetnéd mivel az SH még új stúdió és lehet hogy jó játékot fognak kiadni.
Jajj navégre,de most hogy csinálnak új játékot,az azt jelenti hogy oda van már a tőlük alkotondo új COD rész???????? Mert nem fogok ilyen treyarchos meg szledgehámmerrr noname codokkal játszani (már bocs) A fejléc az cuki :D
április 24, szombat 01:10
Jajj navégre,de most hogy csinálnak új játékot,az azt jelenti hogy oda van már a tőlük alkotondo új COD rész???????? Mert nem fogok ilyen treyarchos meg szledgehámmerrr noname codokkal játszani (már bocs)
Az Activision az elment emberek pénzét az IW közt osztja szét, így ösztönözve mindenkit a maradásra. Szerintem az IW kicsit többről szólt, mint a pénz hajszolása, de most majd kiderül. És vajon kik maradnak a többiek pénzéért?
http://www.youtube.com/watch?v=KRU5f-081LE
Kicsit többen léptek le, mint 10.
aranyos hogy van aki azt hiszi, hogy ezeket érdekli a pénzen kívül más is :D
Az Activision az elment emberek pénzét az IW közt osztja szét, így ösztönözve mindenkit a maradásra. Szerintem az IW kicsit többről szólt, mint a pénz hajszolása, de most majd kiderül. És vajon kik maradnak a többiek pénzéért?
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!