Facebook button
 
Összes verzió
hlp
Counter-Strike: Global Offensive
CSGO
Counter-Strike: Source
CSS Pályák
CSS Fegyverek
CSS Modellek
CSS GYIK
Counter-Strike: Condition Zero
CSCZ Fegyverek
CSCZ Pályák
Counter-Strike 1.6
CS GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

Változás az mTw-ben
07/16
péntek
12:59
Változás az mTw-ben
A dav1d-féle botrányról elhíresült német csapat az EPS szezon lezárta után némi változáson ment keresztül, ami a felállásukat illeti. Az elmúlt években az mTw neve egybeforrott a sikerrel, már ami a németországi versenyeket illeti, hiszen az EPS szezonokban mindig előkelő helyen végeztek. Azonban az utóbbi időben a szerencse elpártolt tőlük, az EPS szezonban is alul maradtak az  Alternate Attax együttesével szemben, és offline versenyeken sem úgy jött ki a lépés, ahogy azt szerették volna. A csapat egyik legrégebbi tagjának nevéhez fűződő botrány pedig csak tetőzte a problémákat (dav1dot csaláson kapták), így már akkor is változásra kényszerültek.
Mint később kiderült, ezek a változások nem tettek jót az  mTw-nek. Miután igen rosszul zárták az EPS szezont, maga a csapat és a menedzsment is komoly változásokat eszközölt. Elhagyta a csapatot Florian „puRit" Dobberphul, aki a korábbi sikerek kulcsa volt a német illetőségű együttesnél. Őt követték rövid időn belül Adrian „VINCE R." és Steffen „sraven" Wiegner is, ezzel pedig 3 fontos láncszem hagyta el a szervezetet.
Az őket helyettesítő játékosok listája néhány olvasónak meglepő lehet, hiszen az Alternate Attax csapatából Patrick „KRAEUTERHUMPEN" Jakobi és Joshua „hossa" Keller érkezett, ami minden bizonnyal kissé felbolygatja a német scene-t. Érkezett még egy brit fiatalember, korábban a  TCM felállását erősítő George „hudzG" Hoskins. Ez az ötös nemcsak a német porondon jelenthet nagy erőt, de akár az európai színteret is meghódíthatják. Új nagyhatalom született!

George „hudzG" Hoskins az alábbiakat mondta az mTw-ről:

Nos, mit is mondhatnék? Nekem, mint játékosnak ez egy óriási lépés a helyes irányba. Nagyon örülök, nagy lehetőség adódott számomra, hogy az mTw csapatát erősíthetem, nagy kiváltság és megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan csapatban játszhatok, ahol kiváló a menedzsment és fantasztikusak a játékosok.
A következő néhány hónap nagyon nehéz lesz a csapat számára, keményen kell dolgoznunk, hogy a lehető legsikeresebbek legyünk. Ez a változás azt is jelenti, hogy ezentúl az egyik legnagyobb profi bajnokságban fogok játszani, méghozzá a német EPS ligában. Alig várom, hogy megismerjen a német közösség.
Szeretnék köszönetet mondani azon embereknek, aki segítettek a nehéz időszakokban, és segítettek meghozni ezt a lépést, külön köszönet ezért Rich-nek és Natnek. Hatalmas köszönet Paddy-nek, Philippnek, Ollinak és Markus-nak. Remélem, hogy sikeres lesz az együttműködés.

Az mTw felállása:

 Patrick „KRAEUTERHUMPEN" Jakobi
 Joshua „hossa" Keller
 Andre „nooky" Utesch
 Philipp „osirisbash" Kaczmarczyk
 George „hudzG" Hoskins


24 db
Megosztom
Külföld
by n0Rb1
Új hozzászólás
1
hudikioneR
Rank
24
július 18, vasárnap 14:07
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz |superstar #23 üzenetére
es bolygot !
 
dikioneR
23
július 17, szombat 10:08
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz dikioneR #20 üzenetére
es kepet !
 
MS
skxertyyy ~
Rank
22
július 17, szombat 07:11
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz SancheZ #17 üzenetére
Ha nem vagy tisztában a dolgokkal, akkor inkább hallgass légyszives.
Tudod néha a hallgatás többet ér.
 
xertinsky
husN.
Rank
21
július 17, szombat 07:01
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
xerty te hülye én kibaszott okos vagyok, nem látod?:DD

Nixon te meg ne beszélj faszságokat:D Valószínű lemegy lanra aimmal, hogy majd a tunkja közepén beadjon egy fejest az ATTAX ellen akik a tunk alatt 6x lövik fejbe.
 
sN.
hudikioneR
Rank
20
július 17, szombat 02:38
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz SancheZ #17 üzenetére
egeted magad ,de nagyon geci....szerintem valts nicket
 
dikioneR
huRpZkeh
Rank
19
július 17, szombat 02:19
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz |superstar #18 üzenetére
+1
 
dwayne
18
július 17, szombat 00:23
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz SancheZ #17 üzenetére
nem, te vagy a nyomorék csicsó
 
MS
huSancheZ
Rank
17
július 17, szombat 00:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz xertyyy ~ #16 üzenetére
fecske nyomorék csicsó?
 
SancheZ <snz>
skxertyyy ~
Rank
16
július 16, péntek 23:54
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz sN. #12 üzenetére
Kuss! :D Majd egyszer talán játszom veled is, kiváncsi leszek mennyire okos vagy. :D:D:D:D

13 - SancheZ
Fecske az hogy a faszomba jön ide? Nyomorék csicska bazdmeg gondolkodjál már.
15 - Nixon
Látom Te benne vagy a témába még mindig. :DDDDDDDDD
 
xertinsky
hunixon
Rank
15
július 16, péntek 22:31
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
lanon is lehet :D. pl. egy aim ami csak akkor fejes mikor pl. capsel/mouse4et nyomsz. szal tunkolsz és ha megnyomod bead 1 golyót a tunkból :).
 
nixon
hurebel
Rank
14
július 16, péntek 20:31
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
hogy jön ide fecske bazdmeg?

mintha akkora nagy eu top lenne -.-
 
rebel
huSancheZ
Rank
13
július 16, péntek 18:17
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz markOoOo #5 üzenetére
athittem ez kamu xd
mert már láttam, de fecske az csalt? róla is van vmi kemény csalós muviiiiii
 
SancheZ <snz>
husN.
Rank
12
július 16, péntek 17:57
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
ismeritek a történet?:D Nem honfoglalózol inkább xerty?:D
 
sN.
skxertyyy ~
Rank
11
július 16, péntek 17:43
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Látszik ismeritek a történet. :D:D:D
 
xertinsky
hudikioneR
Rank
10
július 16, péntek 16:53
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
biztos nem alltak 50en mogotte.....neten csalt nem lanon, ne legyek fogyatekosak...
 
dikioneR
husN.
Rank
9
július 16, péntek 15:36
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
igen radarhackelni... jólvan! Olyan hülyék vagytok helyből, mint más nekifutásból!
 
sN.
8
július 16, péntek 15:26
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
radarhackelni biztos lehet LAN on azt annyira nemlehet észrevenni bár lehet hogy lebuksz xd
 
DISPLAYable
husN.
Rank
7
július 16, péntek 15:21
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
igen, lanon csalt! A büfében ellopott egy csokit! Hogyan csalt te szerinted LAN-on?
 
sN.
hurebel
Rank
6
július 16, péntek 15:13
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
én úgy hallottam lanon is csalt valamit vagy ez nem igaz? :)
 
rebel
humarkOoOo
Rank
5
július 16, péntek 13:46
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz SancheZ #4 üzenetére
neten whzott http://www.youtube.com/watch?v=Su34XaM0xP4
 
markOoOo
huSancheZ
Rank
4
július 16, péntek 13:39
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
dav1d wh-zott lanon és jól megverték? :D vagy mivolt az a botrány?
 
SancheZ <snz>
jpVINCENT
Rank
3
július 16, péntek 13:13
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
ha hudz tud nemetul ninscgaz:D
 
VINCENT
2
július 16, péntek 13:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Azért lol, hogy tegnap írtam milehet dav1d el és hírtelen mtw cikk de n1 :d

 
-spoRReason-
hurebel
Rank
1
július 16, péntek 13:08
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
lol hossa :D

de hudzG az mit keres 4 német közt? :O
 
rebel
Regisztráció
Steam Group Counter-Strike Steam Group
861 tag | 73 Online | 16 játszik
CSS magyar szerver - CSATLAKOZÁS!
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
21
Összes online látogató:
21

Fórum
02/ 8 (20:26)
02/ 5 (18:31)
02/ 4 (13:08)
01/25 (20:55)
01/22 (15:28)
01/22 (15:27)
01/22 (15:25)
01/13 (21:47)
01/13 (13:29)
01/13 (13:29)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
538 Fórum téma
FACEBOOK
Szavazás
Totalgaming League 2?
IGEN! Alig várom!
Kíváncsi vagyok rá, mit hoztok ki!
Nincs értelme...
Mindegy. Max specnek megyek...
80 Szavazat | 0 Hozzászólás
Blogok

Trololol
Randall
csütörtök, február 2. (21:06)
1
CS 1.6 acc-ot...
unabombR
vasárnap, január 29. (16:54)
0
Eladó steam accountok!
iPOWER Durciiii*
vasárnap, január 15. (13:43)
2
Közvetítöket...
iPOWER Durciiii*
vasárnap, január 8. (15:46)
0
HAPPY New Year, folks!
DISconnected
szombat, december 31. (20:14)
0
BLOG RSS
Heti Csaj
4 Hozzászólás
3.5
Képregény
46 Hozzászólás
3.7
Gyik
Admin modellek
Saját admin modellek a saját szerverünkön, hajrá!
Letöltések
DE_core
Pályák | 45.0M
4.4
CSS
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
CSS Config pack
Egyéb | 24.0M
2.5
CSS
de_upex
Pályák | 8.0M
2.0
CSS
113 Fájl
Oldalfigyelő
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
8
Movie 2 by dezp
totalunreal.hu
12/01/30
UT2004
18
Assetto Corsa -...
totalracing.hu
12/01/28
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi | don | homefront | puzle | dsrack | reason | Tamás | account lopás | lopás | accoun | func | func egérpad | resist | jailbait | vietkong | lord of the rings |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail Total Voice Partnerprogram
Network
308 online