Counter-Strike

Hazai Counter Strike közösség honlapja, amit minden Counter-Strike-os néz! Counter-Strike: Source Magyarország. A Counter-Strike egy alapvetően csapatjátéknak nevezhető számítógépes gyilkolászós PC game. Ezen oldalon a Counter-Strike-nak vagyis más néven a CS-nek a Source változatával, vagyis a Counter-Strike Source-al rövidebben a CSS-el találkozhattok. Minden a CS-t körülvevő eseményről, történésről elsőkézből kaphattok híreket. Az ország vezető CS:Source protálja 2003-ban kezdte meg működését, hogy kiszolgálja az akkor még csak kialakulóban lévő Counter-Strike: Source közösséget, napi szinten lássa el letölthető programokkal, pályákkal, stratégiákkal és mindennel, ami a CS-hez közel áll vagy állt valaha. Az oldal letöltések számának megnövekedésével látható volt a hazai CounterStrike Source közösség kialakulása, amely mára a több ezres lélekszámot érte el. a CS-sek két nagyobb táborra bomlottak, hiszen a CS1.6-ot játszók csak töredéke szokott rá az új Counter-Strike verzióra, ami nem volt más, mint a Counter-Strike: Source. A játék világszerte nagy sikert váltott ki és több éves fennállása alatt állandó fejlesztésen ment keresztül. A CSS jelenleg a világ egyetlen és legnagyobb globális tornájának a Championship Gaming Sereies-nek is az egyik alappillére. A Counter-Strike egyébként 1999-ben jelent meg először játszható formában, amikor is még egy a Half-Life MOD-okat fejlesztő maréknyi csapat nekiállt, hogy elkészítsen egy játékot, amely végre csapatorientálttá teszi az addig DM-ektől hemzsegő világot. Ennek következményeképpen látta meg a Counter-Strike a napvilágot, azonban az áttörés a 2000-2001-es évekre tehető, amikor is kialakultak a class-ok, a fegyverek és elkészültek a pályák illetve a béta fázisból kilépve elkezdhetett terjedni a mindenki számára elérhető Counter-Strike 1.0. A játék folyamatosan lépte a verziószámokat, majd a Valve vagyis a Half-Life készítője észrevette a nagy lehetőséget a modderek munkájában és felvásárolta a Counter-Strike-ot. Az ezek után megjelenő változatok már tehát az eredeti két készítő keze munkáján túl már a Valve csapatának erőfeszítéseit is tartalmazták. A játék egyre nagyobb sikert aratott felkerült a boltok polcaira. Az 1.6-os verzió volt az amely gyakorlatilag meghozta azt, amiről álmodni sem mertek az egykoron a CS-t kitalálók. több millió aktív játékossal büszkélkedő game a világ elsőszámú akció multi FPS játékává nötte ki magát, ahonnét azóta is leginkább csak a COD széria tudta leszorítani. Ez lenne tehát a Counter-Strike, aminek napi történéseit követhetitek nyomon itt a TOTALCS hasábjain. Az oldal egykoron CS2HU néven volt ismert de a TOTALGAMING hálózatához való csatlakozás után egy új oldalon még frissebb tartalommal várja a Counter-Strike összes verziójának tehát a

Counter-Strike: Source-nak

, a

Counter-Strike 1.6

-nak és a

Counter-Strike Condition Zero

-nak (CZ) a rajongĂłit.
 
Ă–sszes verziĂł
hlp
Counter-Strike: Source
CSS Fegyverek
CSS Modellek
CSS GYIK
Counter-Strike: Condition Zero
CSCZ Fegyverek
Counter-Strike 1.6
CS GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

 
Counter-Strike: 1.6


A Counter-Strike (CS) egy csapat-, és feladatorientált First Person Shooter játék. Az első béta 1999. június 6-án látta meg a napvilágot a Half-Life modifikációjaként. 1.0-ás verzióját külön, dobozos (ún. retail), bolti formában is kiadták, azóta ehhez is ugyanakkor, de nem ugyanazok a folyamatos frissítések/hibajavítások jelennek meg, mint letölthető társához.
Az egyik legnagyobb játékélményt nyújtó program ez, mivel szinte minden ami benne van valóságos elemekre épül. A fegyverektől kezdve a modellekig mind-mind a modern hadviselést jellemzik. Megtalálhatók benne a világ hadseregi által leginkább kedvelt fegyverek, mint az M4A1 vagy az AK-47. Ezeken kívül még több mint egy tucat fegyverrel harcolhatunk, köztük vannak shotgunok, pisztolyok és mesterlövész puskák. A játék készítői természetesen nem feledkeztek meg a felszerelésekről sem. Vihetünk magunkkal háromféle gránátot, éjjellátó készüléket vagy akár taktikai pajzsot. Ezeken kívül persze még számos fegyver és felszerelés található a játékban.
A CS-ben általánosságban 2 csapat küzd egymás ellen, a kommandósok (Counter-Terrorists - CT) és a terroristák (Terrorists - T). Ruhájuk színe alapján világosban könnyen megkülönböztethetőek, így nincs szükség rózsaszín, és türkizkék modellek használatára. A CT-k szinte egytől-egyig sötétkékben jelennek meg, de van egy zöld ruhás is köztük. A terroristák eléggé elütnek ettől, hiszen ruházatuk a sötétzöld pulcsi, sárga nadrág kombinációtól a hófehér, északi sarki gúnyáig terjedhet.
Mindkét csapatnak különböző feladatok teljesítése a célja. Ezeket a pályák (map) nevének első 2 kezdőbetűje határozza meg:

de_ mapok: A Terorristák feladata egy objektum (gyárépület, konténerek..) felrobbantása, úgy hogy a bombát (amit egy hátizsák jelez az egyik játékos hátán) eljuttatják a célponthoz, amit általában, egy piros célkereszt jelöl a földön, ott lerakják, és őrzik, amíg fel nem robban. (A célpontból kettő van, egymáshoz nem nagy távolságban elhelyezkedve, ebből kell egyet kiválasztani.). A CT-k feladata, hogy megakadályozzák a bomba élesítését, vagy ha ez megtörtént, akkor egy úgy nevezett defuse kit-tel (bombahatástalanító szerkezet) hatástalanítsák a bombát a megadott időn belül.

cs_ mapok: A Terrorok általában egy épület belsejében kezdenek, a közelben néhány tússzal. Céljuk védelmezni őket, és megakadályozni, hogy a Counter-ök 'elvigyák' őket a saját bázisukra. A CT-knek viszont pont ezt kell csinálniuk, megmenteni a túszok életét, vagyis egyenként megérinteni őket, és elkísérni őket a kiszabadítási pontra, ami legtöbbször a saját bázisukon van. Ezért általában magas pénzjutalom jár, függetlenül attól, hogy kik nyerték a kört. A túszok lelövéséért minden esetben (mind2 oldalon!) pénzbüntetés jár.

as_ mapok: A CT-k feladata védelmezni a kijutási pontra igyeksző VIPet. Ez általában egy helikopter, vagy dzsip. A VIP nagyon fél, az ő likvidálására felesküdött terroristáktól, az ő feladatuk ugyanis lelőni őt, bármilyen áron. A körnek vége van, ha a VIP meghalt, vagy kijutott egészségesen.

es_ mapok: Menekülés a börtönből. Legtöbbször a Terror csapat egy börtönben kezd, ahol rendelkezésükre áll egy limitált adag fegyver. Feladatuk, hogy eljussanak a kijutási pontra. A CT-knek egyszerűen, csak meg kell ölniük egy adott mennyiségű Terrort. A mód kiegyensúlyozatlansága miatt újabban nem sűrűn játszott mapok.

Mindezek mellett a pályák objektívumaitől függetlenül, ha valamelyik csapat összes tagja meghal, elvesztette a kört.

A CS-ben a Half-Life-al ellentétben a puskákat nem úgy szerezhetjük, meg hogy a pályán rájuk futunk, hanem vásárolni kell minden kör elején (kivéve, ha előző körből megmaradt a fegyverünk). És hogy honnan lesz pénzünk? A kezdő összeg 800$, amivel minden ember rendelkezik. Minden frag (ellenfél kiiktatás) illetve a csapatmunkába besegítés (túszmegfogás, kivitel, bomba lerakás, felszedés) pénzt jelent. A maximális összeg 16000$ amit összegyűjthetünk. A rendelkezésünkre álló összegből különböző fegyvereket, felszereléseket vásárolhatunk különböző összegekért. Természetesen a játék figyelmeztet minket, ha már egyes dolgokat nem tudunk megvásárolni megfelelő pénz hiányában.
A pillanatnyi állást mindig egy táblázatban tekinthetjük meg (Score Board - általában a TAB billentyű lenyomásával tekinthetjük meg). Itt láthatjuk, hogy mennyiszer öltünk illetve haltunk meg, valamint azt is megtekinthetjük jelenleg melyik csapat, vezet.

A játékot minden olyan embernek ajánljuk, akik képesek arra, hogy akár 10 emberrel egy csapatban taktikázva a csapatjátékot előtérbe hozva játszanak, és ne kimondottan a lövöldözést hozzák előtérbe. Ez a játék egy taktikai játék tehát mindennél fontosabb a csapatszellem és a jó döntések meghozatala, gyakran gyors reagálást követel és emiatt minden eddiginél élvezetesebb játékélményt, tud nyújtani mindenki számára.

Kiegészítés:

Clan: A Counter-Strike népszerűsége miatt sok emberhez eljutott, akik a még teljesebb játék élmény elérése végett csapatokba, clanokba (klán) tömörülnek. Vagyis olyan alakulatot hoznak létre, ahol van egy klán vezér (Clan Leader - CL), amiben mindenki tudja mi a dolga, illetve ugyanazt a taktikát követik. Egy Clan-ban akármennyien lehetnek de egy war-on maximum 5 ember jelenhet meg.

War: A játék népszerűsége miatt sok csapat verbuválódott, ami óhatatlanul veresngéshez vezet. Az egymás közötti megmérettetéseket waroknak nevezzük, aminek megvan a saját szabály rendszere: Egy meccsen kétszer 5 ember vesz részt, azaz két csapat játszik egymás ellen. A mérkőzéseket körökre játsszák, a körök időre mennek a két csapatnak 15-15 köre van, hogy támadó és védekező pozícióban bizonyítsák rátermettségüket a megadott pályán.
Néhány szabály vonatkozik még bizonyos beállításokra, de ezek versenyenként és szokásonként eltérőek.

Szerver: Egy IP vel rendelkező számítógép, amin a Counter-Strike adott verziója fut. A CS-vel az adott IP-re való kapcsolódáskor a szerverre jutunk, ahol játszani is tudunk (ha van hely). A szerverek listáját különöbző programokkal nézhetjük át, ilyen például az All Seeing Eye (ASE), vagy a Gamemonitor nevű oldal.

Cheat: Tulajdonképpen amióta játékok vannak az óta cheat-ek is. Ezek olyan csalások, amelyek használata szigorúan tilos. Itt olyan dolgokra kell gondolni, mint például, átlát az illető a falon (wallhack) vagy a legkisebb egérmozgatás nélkül is a célkeresztje az ellenfél fejére mutat (aimbot). Természetesen a szakértők folyamatosan olyan programokon dolgoznak, amik elfogják ezeket a csalásokat, de sajnos teljesen kivédeni őket nem lehet.

Ezek talán a legáltalánosabb fogalmak, amik ismerete szükséges egy új játékosnak.

Készítette: J!GG4


8657 Megtekintés | Utolsó frissítés: 2008. szeptember 29.
Regisztráció
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Steam Group Counter-Strike Steam Group
660 tag | 70 Online | 16 játszik
HUN PUBLIC TOP10 CSS PLAYER
CSS

de_dust2de_dust2

1/251/25

#1 -.- 3652.11
#2 Benchwarmer 3630.11
#3 cs.esports.ZaTtËš 3611.31
#4 *sick 3570.64
#5 állat.kerület 3525.80
#6 abearth.LION DaWe 3505.28
#7 Made in Brazil 3488.60
#8 /K/A/V/E/F/O/Z/O 3456.87
#9 3D 3331.17
#10 43556 3317.60
84.2.39.202:27015
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
20
Összes online látogató:
20

FĂłrum
03/10 (09:15)
03/10 (09:13)
Szólánc
.proN1low.
03/ 9 (23:24)
03/ 9 (20:53)
03/ 9 (20:52)
03/ 9 (20:11)
03/ 9 (20:10)
03/ 9 (16:58)
03/ 9 (16:57)
03/ 9 (15:26)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
LegaktĂ­vabb fĂłrumozĂłk
69 Fórum téma
Szavazás
Elmész az ICL következő állomására?
Persze, ki nem hagynám!
Ilyenkor csak ez van, ezért igen
A Grand LAN-ra megyĂĽnk, erre nem
A mostanit biztosan kihagyom
Friss videĂł
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
iNcentive > MIKO fragclip
Blogok

Naughty Bear spot #2
GamerInformer
szerda, március 10. (02:18)
0
Portal 2 scannelt képek
foLyQa
kedd, március 9. (18:53)
4
Ingyenes, online,...
HeNtEs
kedd, március 9. (14:11)
11
Chips&Cola Márc.9
radEEr
kedd, március 9. (10:24)
1
BF: BC2 a csĂşcson
GamerInformer
hétfő, március 8. (17:19)
9
BLOG RSS
Heti Csaj
10 Hozzászólás
4.3
Képregény
44 Hozzászólás
3.7
Gyik
Admin modellek
Saját admin modellek a saját szerverünkön, hajrá!
Letöltések
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 11.6M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 13.4M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.9M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.6M
4.3
ALL
HUNGARY SOURCED Movie
VideĂłk | 666.0M
4.0
CSS
Oldalfigyelő
16
10/03/ 9
NFS13
0
10/03/ 9
ALL
2
10/03/ 9
COD2
5
Hamarosan Mac-re
totalsteam.hu
10/03/ 9
ALL
4
ETF2L hĂ­rek
totaltf.hu
10/03/ 9
TF2
0
10/03/ 9
ALL
16
10/03/ 8
NFSW
16
10/03/ 8
ALL
4
MFR - Elindult
totaltf.hu
10/03/ 8
TF2
8
Triumvirátus:...
totalunreal.hu
10/03/ 8
UT3
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: weblap | high | faith | cod4 végigjátszás | squadokat | squad | visa electron | night cup | consol | jatekok letoltese | eszi | commandos 3 | we are | hungarian | rammstein | Multigaming | Mass effect | Super | ETF2L | horgász | steam update | avp | win7 | avp2 | PRO-ba | shift | top 20 | bf vásárlás | magicevents | magyar multigaming | top20 | RnZ | gta vice city | devour | Mikeee | Mikee | Project Reality | mix w | mix | vng | sms | világvége | Crazy | sok cSALÓ | sourcetv | csev | bf2 | FRAGMOVIE KÉSZÍTÉS | pitbull | killstreak | arany | riddick | mTw | nagyat | ps2 | orochi | etta | bayonetta | teged | e-day | global agenda | cod4 1.1 | Elbandi | statisztikák | cspromod | egér | hungarian invite | árak | demo készités | Mesterlövész | simply | simp | újabb acclopó | újabb acc | újabb | prosy | wii | g pont | ut2 | dedikált szerver | movie tutorial | iwnet | steam id | Segítség | Emu | Extra Mod | achievement | csíter | impresszum | adminok | formula1 | cr00py | budapest gameshow | BSG | Jaro | Jaro 3 | laggol | LINEMAX | 20% akció | videók |
Szolgáltatások: TOTALHOSTING | TOTALMAIL | TOTALVOICE | TOTALIT | TOTALSTUDIO
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Linkelj ránk!

2007-2010 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon találhatĂł minden tartalom felhasználása, csak Ă­rásos engedĂ©llyel lehetsĂ©ges!
 
Béta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Half-Life Series Battlefield Series Steam Team Fortress Warhammer Online Unreal Tournament Left 4 Dead Grand Theft Auto Series Medal of Honor Series Need for Speed Series
Service
bérelj szervert,levelezz!
Total Hosting Total Mail Total Voice Total IT Total Studio
Network
1220 online